úJJ HONLAPOM VAN NÉZZÉTEK MEG :) http://ezo26.webnode.hu/

Nem lehet összekötni a pontokat a jövőt fürkészve, az összefüggések csak utólag visszanézve látszanak.

 

A Maja naptár szerint a tudatosság következő szintje 2011 október 28-án éri el csúcspontját.

A Maja naptár alapvetően másfajta időérzékelésen alapul, mint a világ összes többi ismert kalendáriuma. Míg a Maja naptárnak vége van, a csillagászati ciklusok folytatódnak.

A Maja naptár iránt az elmúlt években nőtt meg az érdeklődés a 2012-es évvel összefüggő várakozások miatt. A naptár sajátosságainak vizsgálata a világegyetem fejlődésének egy eddig ismeretlen értelmezését kínálja, a kozmikus terv elméletét. A Maja naptár tulajdonképpen az a hiányzó láncszem, mely megteremti a kapcsolatot a mindenség és a teremtésben résztvevő emberiség között egy nagyszabású evolúciós tervben. A Maja naptár újraírja a történelmet, újraértelmezi a világegyetem eredetét és fejlődését, amelyet immár tudatosnak és irányítottnak kell tekintenünk.

Mi a Maja naptár?

Világunk látszólag káoszba és eddig sosem látott mértékű anarchiába süllyedésével sokan tesznek fel olyan kérdéseket, mint: „Honnan ered a Maja naptár?”, „Kik voltak a maják, hogyan szerezték meg tudásukat az időről?”, és a legfontosabb: „Miért is fontos a Maja naptár?”

Az idő egyedülálló érzékelése

Az utolsó kérdés megválaszolásához meg kell határozni, mitől különleges a naptár. A Maja naptár alapvetően másfajta időérzékelésen alapul, mint a világ összes többi ismert kalendáriuma. Míg a keresztény, a mohamedán, a zsidó vagy a buddhista naptárak csillagászati ciklusokhoz kötöttek, úgymint a Föld forgása a Nap körül, vagy a Hold Föld körüli forgása, addig a jövendölő Maja naptár nem ilyen. Ez nyilvánvaló abból a tényből is, hogy míg a Maja naptárnak vége van, a csillagászati ciklusok meghatározhatatlan ideig folytatódnak.

A tudatosság következő szintje 2011. október 28-án tetőzik

Bebizonyosodott, hogy a Maja naptárban leírt kozmikus energiák változásai pontosan megfelelnek a kozmikus történelmi paradigmaváltásoknak, különösen az elmúlt évezred változásainak az emberi gondolkodás és kreativitás területén. Ezenfelűl a Maja naptár leírja az energiák kisugárzását a világegyetem központjából, ami meghatározza a tudatosság fejlődését. Calleman a naptár végének magyarázata helyett inkább azt a tulajdonságát emeli ki, hogy a tudatosság egyre magasabb szintjeire ér fel, és mindez 2011. október 28-án ér tetőfokára. Mivel a tudatosság az emberi létezés egyik legalapvetőbb mértékegysége, ezért elmondható, hogy az emberiség történetének minden vonatkozását befolyásolták a Maja naptár változásai, így a zene, a tánc, a művészet, a műszaki tudományok, a vallás, a gazdaság és sok egyéb területét is.

A kilenc szintes piramis

Ami miatt bizonyosak lehetünk abban, hogy a maja naptárrendszer prófétikus és egyben tudatos magyarázatát adja az evolúciónak az nem más, mint az a számos motívum, melyek a maja alkotásokban figyelhetők meg. Olyan motívumok, melyek megerősítik, hogy az isteni terv munkája egy lehetséges értelmét adja életünknek. A maja naptárrendszer legjelentősebb metafórája a kilenc szintes piramis, melynek minden szintje a tudatosság újabb szintjét jelöli egy-egy hullám vagy másként nevezve egy-egy alvilág formájában.

A Tortugero 6 emlék

Az egyetlen létező ókori feljegyzés arról, mi történik a naptár végekor nem galaktikus összeomlásról, nem a mágneses sarkok váltásáról, nem az X bolygó eljöveteléről és nem is a napkitörésekről tudósít. A feljegyzés, amelyet Tortuguero 6 emléknek hívnak, a kilenc szintű piramis istenének a naptár vége utáni eljöveteléről szól. Ami azt jelenti, hogy a naptár szerint tetőzik az egységes tudatosság kilencedik hullámának fejlődése.

A megújult világ egyetlen útja

A Maja naptár azt tanítja, hogy nincs visszatérés a múltbéli politikai, gazdasági vagy vallási rendszerekhez és ez az egyetlen útja annak, hogy új világ szülessék a káoszból, amely vissza nem térő alkalmat kínál számunkra, hogy megteremtsük a szeretet világát.




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 37
Heti: 63
Havi: 433
Össz.: 115 071

Látogatottság növelés
Oldal: Maja naptár
úJJ HONLAPOM VAN NÉZZÉTEK MEG :) http://ezo26.webnode.hu/ - © 2008 - 2024 - nemeth-ezo.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »